Készülhetnek a bárányhimlő elleni „szurira” a gyerekek

Készülhetnek a bárányhimlő elleni „szurira” a gyerekek

PÉNZÜGYI HÍREK
Müller Cecília elmondta, azok a gyerekek kapják meg most szeptemberben az első oltást, akik 2018 augusztusában születtek, az ismétlő oltást pedig 16 hónapos korban adják. Most körülbelül nyolcezer gyerek kapja meg a vakcinát – tette hozzá. Közölte, a kötelező védőoltás rendelkezésre áll, az oltóanyag már augusztusban az orvosoknál volt. Müller Cecília elmondta, évente 28 ezer és 52 ezer között van a bárányhimlős megbetegedések száma, tehát indokolt volt a kötelező oltási rendbe emelni a betegség elleni vakcinát. Ezzel tizenkettőre emelkedett az életkorhoz köthető kötelező védőoltások száma.A tisztifőorvos – mérföldkőnek nevezve a bárányhimlőoltás kötelezővé tételét – kiemelte, annak bevezetése tovább javítja a magyarországi járványügyi helyzetet, ami eddig is kiváló volt Európában. Jelezte, a bárányhimlő az összes – kötelezően jelentett – fertőzéses megbetegedések feléért felelős, ezért is volt indokolt az oltás bevezetése. Annak…
Read More
Meddig horgonyoznak le az Y és Z generációs fiatalok egy munkahelyen?

Meddig horgonyoznak le az Y és Z generációs fiatalok egy munkahelyen?

PÉNZÜGYI HÍREK
Az Y és Z generációs munkavállalók megtartása egyre nagyobb kihívást jelenthet a vállalatok számára az OTP Bank megbízásából készített friss felmérés szerint. A két korosztály válaszadóinak 46 százaléka folyamatosan nyitott szemmel jár, hátha adódik az éppen aktuálisnál jobb munkalehetőség. Az álláskeresési eszközök bővülésével manapság ráadásul jóval könnyebb dolguk is van a fiataloknak, ha új munka után néznek. Erre a vállalatoknak és kisebb cégeknek is reagálnia szükséges. A felmérésből az is kiderül, hogy a fiatalok milyen szempontokat vesznek figyelembe elsődlegesen jövendőbeli munkahelyük kiválasztásakor. Újra itt az ősz, ami egyet jelent egy újabb iskolaévvel is. Nem csak a diákok számára izgalmas ez az időszak, sok frissdiplomás is ősszel lép be először a munkaerőpiacra. A fiatal munkavállalók hosszú távú megtartása azonban nem könnyű feladat szervezetek, vállalatok számára. Erre mutat rá az OTP Bank…
Read More
Több száz iskolára terjesztik a kormány pénzkímélő programját

Több száz iskolára terjesztik a kormány pénzkímélő programját

PÉNZÜGYI HÍREK
Folytatódik a Készpénzkímélő iskolák program, amelyet a szaktárca immár 500 iskolára, gimnáziumra és szakgimnáziumra terjeszt ki – mondta Varga Mihály pénzügyminiszter kedden sajtótájékoztatón, Budapesten. A miniszter a programhoz újonnan csatlakozó Szabó Lőrinc Kéttannyelvű Általános Iskola és Gimnáziumban ismertette, hogy a programtól a szülők adminisztrációs terheinek csökkenését, a fizetési folyamatok gyorsulását és a gyerekek pénzügyi tudatosságának erősödését várják. Kártyaolvasó terminálok telepítésével, illetve az online felületek kialakításával lehetővé teszik azt, hogy az étkezés befizetése vagy a tankönyvrendelés könnyebb legyen. Varga Mihály pénzügyminiszterForrás. MTI/Czeglédi Zsolt A tavaly szeptemberben indult program első szakaszába 14 budapesti és vidéki iskola kapcsolódott be, ezen intézményekben jelenleg is fut. Az OTP Bank tájékoztatása szerint a POS-terminálok telepítését követően mindenhol emelkedett a bankkártyát használók száma: májusig a használatba helyezett terminálokon több mint 14,7 millió forint értékű forgalmat és nagyságrendileg…
Read More
Zöldségeseket ellenőriz a NAV a héten

Zöldségeseket ellenőriz a NAV a héten

PÉNZÜGYI HÍREK
A szüret és az őszi gyümölcsbetakarítási időszak beköszöntével zöldség- és gyümölcskereskedőket ellenőriz a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) – írta keddi lapszámában a Magyar Nemzet. A hatóság friss ellenőrzési kalendáriuma alapján a héten a fővárosban vizsgálódik a NAV, de Bács-Kiskun megyében is előfordulhatnak hatósági eljárások. Baranyában és Tolnában pedig a napokban tartottak a szüreti rendezvényekre összpontosító ellenőrzéseket. Az adóhivatal elsősorban azt ellenőrzi, hogy a kereskedők adnak-e nyugtát, számlát a vevőknek, bejelentették-e az alkalmazottaikat, és szabályszerűen használják-e online pénztárgépüket. Fotó: MW A lap emlékeztet, hogy az adóhivatal a nyár eleje óta folyamatosan figyelemmel kíséri az ország több megyéjében a gyümölcs- és zöldségárusok tevékenységét. A piacokon, a közterületeken és az út mentén működő vállalkozásoknál is megjelentek a revizorok, így sorra kerültek mások mellett az epresek és a dinnyések is, emellett a nagykereskedőknél…
Read More
Átadták az Év Széchenyi Vállalkozása Díjakat

Átadták az Év Széchenyi Vállalkozása Díjakat

PÉNZÜGYI HÍREK
Átadták az Év Széchenyi Vállalkozása Díjakat hétfőn Budapesten, a két kategóriában odaítélt fődíjat a Komlói Tésztagyártó Szociális Szövetkezet, valamint a Mystic Nails Hungary Kereskedelmi és Szolgáltató Bt. kapta meg. Marczinkó Zoltán István, a Pénzügyminisztérium foglalkoztatásért és vállalati kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára a Magyar Nemzeti Múzeumban tartott díjátadáson elmondta, hogy Magyarország az elmúlt időszakban rendkívüli megújuláson ment keresztül, ennek köszönhetően kialakult a munkaalapú gazdaság, az ország megerősödött és sikerült befektetésbarát környezetet teremteni. Hozzátette, a kormány folyamatosan azon dolgozik, hogy a magyar emberek ugyanolyan színvonalon éljenek és dolgozzanak, mint az unió fejlettebb államainak polgárai, a magyar vállalatok pedig hasonló eséllyel vegyenek részt a világpiaci versenyben, mint ezeknek az országoknak a cégei. Széchenyi Tímea, a díj alapítványának elnöke beszédet mond az Év Széchenyi Vállalkozása 2019 díjak átadásán a Magyar Nemzeti Múzeum dísztermében 2019.…
Read More
Idén is megrendezik a Kutatók Éjszakáját

Idén is megrendezik a Kutatók Éjszakáját

PÉNZÜGYI HÍREK
Idén is látványos és szórakoztató programokkal várja a Kutatók Éjszakája a tudomány világa iránt érdeklődőket – hívják fel a figyelmet közleményükben a szervezők, akik a tudományos, kutatói életpályát szeretnék népszerűbbé tenni a fesztivállal, amelyet Európai sok-sok országában egyszerre rendeznek meg. A programokat úgy állítják össze a szervezők, hogy minden korosztály a gyerekektől a felnőttekig megtalálja a neki érdekes lehetőségeket. A fesztivál nemcsak előadásokkal, hanem elsősorban interaktív programokkal várja az érdeklődőket, azt szeretnék, ha a látogatók aktív részesei lennének a kísérleteknek. Az eseménysorozat egyik kiemelt szervezője a Bay Zoltán Kutatóintézet, aki Budapesten, Szegeden és Miskolcon is várja a látogatókat a programjaira szeptember 27-én. Budapesten például megtudhatják az Utazó Planetáriumban, hogyan keletkeznek a csillagok és játszhatnak űrkutatósat; megismerkedhetnek a lézer felhasználásának játékos oldalával, valamint lesznek kémiai kísérletek. A tudományos módszerek hétköznapi felhasználása…
Read More
Bárkiből lehet Rachel Green | Világgazdaság

Bárkiből lehet Rachel Green | Világgazdaság

PÉNZÜGYI HÍREK
Vasárnap ünnepelték a Jóbarátok című sorozat indulásának huszonötödik évfordulóját, ennek apropójából a Ralph Lauren divatház piacra dobta a Jóbarátok-kollekciót, amely leginkább a divatmániás Rachel Green ikonikus darabjaira épít. A ruhadarabokat bárki megvásárolhatja, ugyanis a kollekció online is elérhető. Már 25 év telt el azóta, hogy a Warner Bros. stúdió képernyő elé ültette a fia­talokat, és először került adásba a Jóbarátok (Friends) című amerikai sitcomsorozat. A széria talán legikonikusabb karaktere Rachel Green volt, aki apuci hitelkártyájával vagánykodó butuska lányból menő New York-i üzletasszony lett. A Jennifer Aniston által fantasztikusan megformált karakter a Bloomingdale-nél és a Ralph Laurennél is dolgozott, így a különleges évforduló kapcsán a Ralph Lauren összeült a Warner Bros.-szal, és piacra dobták a Friends Collectiont, amelyhez leginkább Rachel Green gardróbjából merítettek ötletet. A divatház szerint Rachel karaktere óriási nyomot…
Read More
Sztrájkot helyezett kilátásába a Pedagógusok Szakszervezete

Sztrájkot helyezett kilátásába a Pedagógusok Szakszervezete

PÉNZÜGYI HÍREK
Ha a kormány a magyar közoktatás napjáig – november 22-ig – nem teljesíti a követeléseket, akkor a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) őszre tüntetést, ha „ez sem elég„, 2020 januárjára országos sztrájkot szervez – mondta a PSZ elnöke hétfőn, budapesti sajtótájékoztatón. Szabó Zsuzsa közölte, a bejelentett akciókról a szakszervezet előző napi kongresszusán döntöttek. Kiemelte: ragaszkodnak ahhoz, hogy a tárgyalások minél előbb elinduljanak, de alapvetően nem a tüntetés, a sztrájk az elsődleges cél, hanem az, hogy ötpontos követelésük teljesüljön záros határidőn belül. Ezek között szerepel a pedagógusok, az oktatásban dolgozók bérének rendezése, a munkaterhelés csökkentése mellett a szabad tankönyvválasztás visszaállítása, a szakképzés közoktatásból való kiszakítása elleni tiltakozás. Elég volt, elfogyott a türelmünk, az elégedetlenség és az elkeseredettség óriási – fogalmazott Szabó Zsuzsa, hozzátéve: egy évig tárgyaltak, de nem értek el eredményt. Ezért döntöttek…
Read More
Forintárfolyam: 335 felett az euró

Forintárfolyam: 335 felett az euró

PÉNZÜGYI HÍREK
Történelmi mélypontra gyengült a forint az euróval szemben: hétfőn reggel 335 fölé kúszott a kurzus. Kevéssel hétfőn 10 óra előtt 335 körül billegett a forint árfolyama az euróval szemben. Az euró 333,54 forinton forgott reggel hét óra körül, ami minimális gyengülés volt a péntek esti 333,75 forinthoz képest. Az euró árfolyamának alakulása az elmúlt hónapbanFotó: TradingView Egy dollárért 305, egy svájci frankért 307,5 forintot kértek 10 előtt a bankközi devizapiacon. Source link
Read More